Adventi Versek Első Gyertyagyújtásra / Adventi Versek Gyertyagyújtásra - Divatikon.Hu

May 21, 2022, 8:36 pm

Számtalan szokásával, ünnepeivel, hagyományaival a közös készülődés örömét hozza el. A mindennapok szürkeségét megtöri; a sötét határ is megszépül, ha a várva várt hó leesik és fehér hótakaró borítja a kerteket, igazi ünnepi hangulatot teremtve számunkra. A karácsony első napját megelőző negyedik vasárnap kezdődik az advent. Latinul várakozást jelent, s Jézus születésére való felkészülés időszaka ez. Jelképei a fény, az adventi koszorú, a csillag és a Betlehem. Jézus érkezése a fény érkezését is jelenti, ezért először a sötétben egy gyertyát, azután kettőt, hármat, négyet gyújtunk az adventi koszorún, míg végül a karácsonyfa fényei beragyogják az egész keresztény világot. Az adventi koszorú örökzöld ágakból font, négy gyertyával díszített koszorú, mely a várakozás szimbóluma. Formája Isten örökkévaló szeretetét mutatja, az örökzöld ágak, általában fenyőből, a reményt és az életet, a gyertyák pedig a négy karácsonyt megelőző vasárnapot, valamint a növekvő fényt, Jézus eljövetelét jelképezik.

Diósdon már hagyomány, hogy a négy adventi vasárnapon ünnepélyes gyertyagyújtásra hívják a helyieket a főtérre. A program minden alkalommal 17 órakor kezdődik. Ma, azaz november 28-án dr. Varga Dániel alpolgármester nyitja meg az adventi rendezvénysorozatot, majd a Diósdi Gellért Kórus ad műsort. December 5-én a diósdi óvodások és iskolások mutatkoznak be, majd megérkezik a Mikulás. Rá egy hétre, 12-én Papp László katolikus plébános osztja meg gondolatait a jelenlévőkkel, majd a Diósdi Női Kar énekel. Az utolsó, 19-ei gyertyagyújtáson Spéth Géza polgármester mond köszöntőt, majd a diósdi "amerikai iskola" tanulói lépnek föl. A polgármesteri hivatal előtt minden alkalommal forró tea, fűszeres forralt bor és természetesen ünnepi hangulat várja a diósdiakat. "Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog az első gyertyaláng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már messze az Úr! " A december a legszebb téli hónapunk, amely a karácsonyi várakozás jegyében telik.

adventi versek első gyertyagyújtásra teljes film
  • MiDió.hu - Az adventi gyertyák fénye – Közös készülődés az ünnepre
  • Adventi versek, dalok, gondolatok – Életvidám időskor
  • Adventi versek első gyertyagyújtásra
  • Kézzel-rakott kalodás tűzifa - Kalodás tűzifa - Tűzifaerd
  • Fiatalkorúak elleni büntetőeljárás
  • Tesco baba kabát food

MiDió.hu - Az adventi gyertyák fénye – Közös készülődés az ünnepre

  1. Gesztenyés meggyes keksztekercs
  2. Audio kábel bolt
  3. Héviz szállás wellness hotelek
  4. Ultrahang vizsgálat magánrendelés székesfehérvár