Nagy Indiános Könyv

May 21, 2022, 6:28 pm

Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya – ki ne hallotta volna ezeket a neveket, aki az indiánregényeket szereti? Natty Bumppót nevezik így indián barátai. Az ő élettörténete fűzi egybe Cooper híres regénysorozatát, amely itt egy kötetben jelenik meg. A nagy indiánus-könyv címmel is megjelent. Tagok ajánlása: 15 éves kortól Tartalomjegyzék >! 960 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634038801 >! 960 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634038801 >! 444 oldal · ISBN: 9633671361 8 további kiadás Enciklopédia 24 Szereplők népszerűség szerint Natty Bumppo Kedvencelte 49 Most olvassa 16 Várólistára tette 82 Kívánságlistára tette 51 Kölcsönkérné 1 Kiemelt értékelések Animia P >! 2011. július 18., 11:30 Ez a világ egy másik élet. Rejtélyes, de valahogy számomra mégis közeli. Vad, és közben mégsem félelmetes emberekről szól, akiknek egyetlen célja az ősi, nagy túlélés. Szeretném azt hinni, hogy az egyik életemet indiánként éltem, kalandokkal, súlyos szerelemmel és végzetesnek tűnő döntésekkel tele. ZolKov >!

Nagy indianos konyv e

Túl tökéletes, emiatt egy kicsit néha meseszerűbbnek éreztem mint amilyen valójában, bár ki tudja, lehet ez nem baj. Ez a könyv egy négy részes sorozat első része és én személy szerint kíváncsian fogok neki állni a többi három könyv elolvasásának. Úgy gondolom ez egy nagyon "olvasmányos" könyv. Ajánlom mindenkinek, de főleg azoknak akik most kezdenek a könyvek felé kacsingatni, mert ennek nem nehéz a szövege, fordulatos és izgalmas. Uff, én beszéltem;) Swetly

Nagy indiánkönyv · James Fenimore Cooper · Könyv · Moly

6/7 anonim válasza: Ha megvolt a nagy indiánkönyv, ezek nem játszanak, de aki még itt keresgél: Cooper: Vadölő, Az utolsó Mohikán, Sólyomszem, Bőrharisnya, A Préri Ha megvolt az összes Winnetou könyv, ez sem számít: Karl May: A Medveölő fia A sivatag szelleme Az Ezüst-tó kincse Az inka öröksége Az olajkirály Karácsony Old Surehand Winnetou I-II Nekem ebből a személyes kedvencem a Karácsony. Nem valami ismert. Egyéb indiános könyvek amiket ismerek: Hosszú Toll: Sós sziklák völgye Liselotte Welskopf-Henrich Nagy Medve Fiai, Tokei Itho visszatér Anna Jürgen: Irokézek fia Szürke Bagoly: Két kicsi hód egyik sem az idealizált indiánokról szól, kalandosak, de komolyabbak és végül egy magyar könyv: Fehér Szarvas: Sziklás Hegyek Varázslója, Békepipa, Hét fekete hold 2016. 15. 10:31 Hasznos számodra ez a válasz? 7/7 anonim válasza: Északnyugati átjáró Kenneth Roberts 2020. márc. 16. 11:11 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2022, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft.

Csinos pajzs - Frank B. Linderman - könyváruház

  • Nagy indianos konyv 1
  • Nagy indianos konyv film
  • Ekg felhelyezése szinek free
  • Csinos pajzs - Frank B. Linderman - könyváruház
  • Könyvcsillag: Indiános-könyv ajánló [1.]
nagy indiános kony 2012
  1. Grincs teljes film magyarul jim carrey video 1
  2. Olcsó öntapadós tapéta
  3. Apple watch bőr szíj