Hittem Szép Szavadnak Mégis Megcsalál
- A Reményhez – Wikipédia
- A reményhez
- Vers a hétre – Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez - Cultura.hu
- Tóth Árpád: A REMÉNYHEZ | Verstár - ötven költő összes verse | Kézikönyvtár
Hirdetés Az alábbi összeállításban a reményről és a fájdalmas reménytelenségről szólnak a költemények. Ismert szerzőink a fájdalmakat és egyben a reményeket is megírták. Íme a Gyönyörű és szomorú versek a reményről összeállításunk! Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt.
A Reményhez – Wikipédia
Csakhogy a Julianna a költő számára, mint feleség egész kapcsolatuk alatt elérhetetlen maradt, Csokonai bizonytalan egzisztenciája miatt. Hogy mennyire voltak erősek ezek az érzelmek? Julianna, azaz Lilla egész életében, mint múzsa hordozta a szerelmi beteljesülés ígéretét és annak elvesztését. Csokonai képzelete pedig szinte erősebb volt – szerelmi vonatkozásban is – a valóságnál: tudott alakokat teremteni magának, pótlékul a valósággal szemben, ahol sohasem talált magához igazán méltó partnert (kivéve félig-meddig a tragikus hirtelenséggel elveszített Vajda Juliannát. Juhász Ferenc csupa derűvel és fegyelemmel, csupa ellenszegüléssel és akarattal jellemezte Csokonai Vitéz Mihály költészetét. "Csokonai sohasem adta meg magát! " Minden, a magyar költészet gyöngyszemeit valamilyen szinten ismerő ember találkozott már ezzel a verssel, ezzel a szétválaszthatatlan párossal. A nyomorúságban is felhőtlenül ábrándozó költő számára megtestesült a boldogságkeresés tárgya: Lilla nemessé válik verseiben és csillaggá lesz, majd a valóság kegyetlenül szétveri a magasztosult világot, és a "Főldiekkel játszó / Égi tűnemény, " által kapott szerelem a világ egyik leggyönyörűbb versére ösztönzi, minek fájdalommal telt záró szavai szinte kiszakadnak a költőből "Kedv!
Most olvassuk végig a verset! A Reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet.
A reményhez
A Reményhez Műfaj Elégia Szerző Csokonai Vitéz Mihály Dallam Kossovits József Szöveg Csokonai Vitéz Mihály Hangfaj moll A kotta hangneme D moll A Reményhez Csokonai Vitéz Mihály Lillához ( Vajda Juliannához) írt legismertebb verse. 1803-ban jelent meg nyomtatásban Bécsben. Dallamát Kossovits József írta még 1794-ben. Valószínűleg utólag alkalmazták a vershez. A vers szövege [ forrásszöveg szerkesztése] Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég.
Csokonai Vitéz Mihály A REMÉNYHEZ Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol untalan. Sima száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárciszokkal Végig ültetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zöld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irigyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet.
Vers a hétre – Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez - Cultura.hu
Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek! Köszönjük, hogy elolvastad Csokonai Vitéz Mihály költeményét. Mi a véleményed Csokonai A reményhez írásáról? Írd meg kommentbe! Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez verselemzés A búcsúdal, a bujdosóének, a panaszdal rokona az elégia, mely reménytelenül fájdalmas, szomorú érzéseket kifejező lírai költemény. Legtöbbször elcsendesedett bánattal, megnyugvó beletörődéssel zárul: az elégiaköltő nem lázadozik a sorscsapás, az értékek pusztulása ellen. Leggyakoribb tárgykörei: a magányosság, a csalódás, egy szeretett emberi lény elvesztése, vágyódás a távol levő kedves után, a halálvágy, a panasz, a múlt emlékén való tűnődő borongás. Az elégia – a többi műfajhoz hasonlóan – koronként és az egyes nemzeti irodalmakban is mást és mást jelentett. Témák tekintetében meglehetősen változatos és összetett érzelmi skálájú műfaj, ezért sokféle költemény sorolható az elégiák közé.
Tóth Árpád: A REMÉNYHEZ | Verstár - ötven költő összes verse | Kézikönyvtár
- Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. - Csokonai Vitéz Mihály idézet
- Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (elemzés) – Oldal 2 a 3-ből – Jegyzetek
- Prosztata kímélő bicikli nyereg i -
Csokonai verse több, mint 200 éve íródott, egyes szavai már régiesnek hatnak – valamiért mégis leomlik az idő gátja, és mintha egészen mai, nekünk szóló szöveget mondana a színész. Talán az teszi ezt lehetővé, hogy ebben a versben nagyon sokféle érzés fogalmazódik meg, és így sokféle hangütés indokolt lehet: pátosz, rezignáció, lemondás, elkeseredés, gúny, irónia… A versben rejlő drámai szituációt (és érzelmi sokféleséget) kiemeli, hogy a szöveg ezúttal nem pátosszal és nem rezignáltan, hanem rengeteg iróniával és öngúnnyal hangzik el. A színész nem állítja piedesztálra a remekművet, hogy az egyszerű halandó csodálatával nézzen fel rá –, hanem inkább lefelé stilizál. A vers mozgást kifejező igéi többnyire maguk is lefelé irányulnak ( bókol, csepegtet, szór, fűszerez, hajol, eltemet), és ezt a lefelé tartást erősítik a színésznő hangsúlyai, gesztusai, mozdulatai is. A versmondás drámai jelenében a megszólaló a vers vége felől indul el: a vers végének kiábrándultságával világítja be a vers elején festett reményteli állapotot is.
Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!